Halálraszánt, kivételes virág - Életrajzi nagymonográfia Csinszkáról
A beszélgetés megjelenési helyei: http://www.demokrata.hu/hir/kultura/halalraszant-kiveteles-virag, és Magyar Demokrata. Konzervatív hetilap. XXII. évf., 17. szám, 2018. április 25, 52 - 53. oldal.

Halálraszánt, kivételes virág

A mindenkori magyar és egyetemes nőtörténetnek fontos része Boncza Berta és Szendrey Júlia élete és munkássága, hiteles portréjukat az utókornak is ismernie kell – véli Vastag Andrea, akinek nemrég jelent meg Csinszka – a „Halálraszánt, kivételes virág” című, Ady Endre feleségét teljesen új szemszögből vizsgáló kötete.
 

– Nevezhető-e a könyve hiánypótlónak a korábbi Csinszka-szakirodalomhoz képest?

– A kisebbik probléma a Csinszkáról szóló korábbi művekkel az, hogy egyetlen olyat sem találunk közöttük, amely Boncza Berta teljes életét feldolgozta volna, az első róla szóló életrajzi nagymonográfiám többek között ezt a hiányt igyekszik pótolni. A korábbi szakirodalom kapcsán felmerül még további két hiányosság, melyeket szintén pótolni kellett. Először is, Ady Endre egykori feleségéről a valódi igazságot korábban senki nem írta meg. Mivel nem kedvelem a végletekben történő megközelítéseket, könyvemben tények alapján, reálisan igyekeztem kideríteni az igazságot Boncza Berta életéről. Vagyis nem egy „általam ábrázolt” Csinszkáról beszélhetünk, mint például Robotos Imre esetében, aki megteremtett az utókor számára egy olyan Csinszkát, akit ő szeretett volna látni a nő személyisége mögött. Deák Krisztina Csinszkáról készített 1987-es filmjében ugyancsak a rendező sajátos Csinszka-képe rajzolódik ki előttünk.

– Miben volt más az ön megközelítése?

– A valódi igazság feltárása során a lélek szemszögéből igyekeztem megközelíteni az embert, ebben az új megvilágításban teljesen másképpen láthatjuk a személyét. Megtehettem volna, hogy olyan könyvet írok, ami csupán egy a hagyományos, korábban jól megszokott történelem- vagy életrajzi kötetek közül, de nem akartam ezt a jóval könnyebb utat választani. Ennek megfelelően olyan, a keresztény értékeket bomlasztó és züllesztő társadalmi jelenségekre kívánom felhívni a figyelmet, mint például a családon belüli bántalmazás.


– A Boncza Berta halála után, sőt tulajdonképpen már életében is, a köztudatban rögzült Csinszka-képpel mennyire van mindez összhangban?

– Nagyjából semennyire. A mesterséges Ady-kultusz részeként egy negatív értelemben vett Csinszka-kultusz van jelen. Ennek jó példája a már említett Robotos Imre munkássága, de említhetnénk még Dénes Zsófia munkáit, aki – mivel Ady Endre nem őt választotta – mindig is féltékeny volt Csinszkára: halála után azt terjesztett róla, amit csak akart, művei megjelenését tudatosan megakadályozta, és még sorolhatnám. E negatív kultusz ápolói napjainkban is rombolják Csinszka emberi és szakmai hitelét egy­aránt. Életrajzi nagymonográfiám célja az is, hogy minderre rávilágítsak, és Boncza Berta életét és személyiségét az eddigieknél igazságosabb, mi több, igazabb megvilágításba helyezzem.

– Mindennek érdekében milyen életrajzi elemeket tartott fontosnak kihangsúlyozni?

– Sajnos ki lehet jelenteni, hogy az olyan keresztény értékek, mint a család védelme és tisztelete, a szeretet sem Csinszka családi hátterét tekintve, sem pedig később, felnőtt életében nem játszottak különösebb szerepet. Édesapja, Boncza Miklós felesége, a kislány születése után tíz nappal gyermekágyi lázban elhunyt Török Berta halála után teljesen elhanyagolta gyermekét, aki ennek következtében gyakorlatilag árvaként, a szülői szeretetet soha meg nem ismerve, a nyugodt, szerető családi háttér biztos tudata nélkül volt kénytelen felnőni. Mindez több, későbbi, a felnőtt életét nagymértékben meghatározó, maradandó lelki és személyiségbeli sérülést okozott. Később Csinszkának két művész férje volt, Ady Endre, majd Márffy Ödön festőművész, és ezek a házasságok szintén nem nevezhetők kimondottan a keresztényi értékek mintapéldányainak. Ady Endre például több alkalommal, többféle módon bántalmazta feleségét – ezt Csinszkáról írt életrajzi nagymonográfiámban idézett forrásokkal támasztom alá –, és hűtlen volt hozzá. Azt szoktam mondani, hogy ez egy láncolat volt: Léda verte Adyt, azt követően Ady verte Csinszkát, később Csinszka verte Márffy Ödönt – legalábbis egy ilyen esetről biztosan tudunk. És bizony a tisztességes házasság határait is bőven átlépte a festőművész oldalán, aki mellett olyan, a korban ismert, értelmiségi férfiakhoz fűzték gyöngéd érzelmi szálak, mint például Mikes Lajos vagy éppen a Budapest akkori polgármestereként Boncza Bertát Ady Endrével összeadó Bárczy István. Csinszka élete tehát összességében családi tragédiák szomorú sorozatának tekinthető. Mindennek fényében különösen értékelendő, milyen álomszép, őszinte hitről tanúskodó istenes versei születtek.

– Ezért is jelentette ki elsőként, hogy Csinszka nem csupán múzsa, hanem önállóan alkotni tudó nő is volt?

– Egészen addig, amíg Csinszkáról szóló könyveim meg nem jelentek, az egyik legdivatosabb felfogásnak az számított, hogy ő egy semmihez nem értő kis múzsa volt. A róla szóló nagymonográfiám, majd pedig második, az összes verseit tartalmazó kötetem megjelenése után többen különböző Csinszka-könyvekkel rukkoltak elő, sőt, olyanok is akadtak, akik azt a gondolatomat, miszerint önállóan alkotó költő és művésznő volt, saját ötletükként adták el. Tették ezt úgy, hogy én már jóval korábban, hat elemző tanulmányban megírtam mindezt, és Boncza Berta egyéb alkotásait is közlöm, amelyek eddig szintén ismeretlenek voltak, és ugyancsak a sokoldalú tehetségét bizonyítják.

– Ön szerint egy alkotó művészetének értéke, ez esetben Adyé, megítélhető-e a magánélete tükrében, vagy személy és műve különválasztható?

– Azzal, hogy megírtam az igazságot a házasságukról, nem az volt a célom, hogy Ady Endre költői tehetségét megkérdőjelezzem, hiszen ő Csinszka életében magánemberként, mint férj vett részt. Azt viszont semmiképpen nem érzem igazságosnak, hogy míg Ady esetében ez a kérdés rendre felmerül, addig Boncza Bertával kapcsolatban, akinek ráadásul több esetben tudatosan és abszolút megalapozatlanul rombolják emberi és alkotói hitelét, ugyanez a gondolat soha nem fogalmazódott meg. És azt se felejtsük el, hogy – a ma élő egyik legnagyobb magyar költő, Döbrentei Kornél szavaival – „… a tehetség jellem is. Kilenc évszázad magyar kimagasló költőinek zöme ezt bizonyítja.” Meggyőződésem, hogy végig kellene gondolnunk, kit nevezünk egyáltalán tehetségnek, és miért próbálják elhitetni velünk, hogy a „zseniknek mindent szabad”. Ugyanakkor Ady istenes verseit jogosan tartjuk halhatatlan verseknek. Az én világfelfogásom szerint azonban feleségével, és egyébként minden embertársával szemben mutatott emberi, férfiúi, férji jellemtelensége, valamint hazájával szemben mutatott politikai hozzáállásának fényében Ady Endre költői tehetsége is hiteltelenné válhat.

– Nemrég készült el harmadik kötete, amely hasonló darázsfészek lehet, hiszen Szendrey Júlia eddig kiadatlan összes költeményeit tartalmazza, az eredeti kéziratok másolataival, illetve hét elemző tanulmánnyal. Van-e annak jelentősége, hogy egy női művész után ismét egy másik női alkotóval foglalkozik?

– A mindenkori magyar és egyetemes nőtörténetnek fontos része Boncza Berta és Szendrey Júlia élete és munkássága, amelyeket az utókornak ismernie kell. Ezek a női alkotók sajnos még manapság is igazságtalan elbírálás alá esnek, mind emberi vonatkozásban, mind az irodalomban kifejtett egykori tevékenységüket tekintve. Ezért tartom fontosnak tisztázni a valódi értékeiket.

Német Dániel

http://www.demokrata.hu/hir/kultura/halalraszant-kiveteles-virag

Raffay Ernő blogja:

Raffay Andrea MTMT:

Friss topikok

Címkék

Adolf Hitler (1) Ady-kultusz (1) Ady Endre (4) Aletta van der Maet (1) Álkeresztények (1) Általános védkötelezettség (1) Ami örök (3) Ankara (1) Anschluss (1) Antibolsevista Comité (1) Apáczai Csere János (1) Áprily Lajos (1) Arany János (2) Árva Bethlen Kata grófnő (1) Az álkereszténység kora (2) Az álkeresztény embertípus kvintesszenciái (1) Az egészségtan tanítása (1) Az örök szerelemről (4) A beszéd- és értelemgyakorlat tanítása (1) A feminizmus hazugságai (3) A Halálraszánt kivételes virág (8) A magyar nemzetben immár elvégtére egy academia felállításának módgya és formája […] (1) A magyar nemzeti kultúra temploma (1) A nevelve-oktatás elvei (1) A tanítás művészet (1) Babits Mihály (1) Balaton (1) Balatonfüred (1) Balatonfüredi fürdőkúrák (1) Balaton táján (1) Bangha Béla S. J. (1) Barabás Miklós (1) Barcsay Ákos fejedelem (1) Bárczy István (1) Barót (5) Benito Mussolini (1) Bihari Mór (5) Boncza Berta (4) Boncza Berta versei (5) Boncza Miklós (1) Brassói Lapok (2) Bruszilov-offenzíva (1) budaörsi csata (1) Cinikus gonosztevők (1) Család (5) Csinszka (9) Csinszka - a Halálraszánt kivételes virág (6) Csinszka érzelmi hagyatéka verseiben (5) Csinszka lírai életműve (5) Csinszka összes verse elemző tanulmányokkal (6) Csinszka versei (5) Dáné Tibor (2) Darányi Kálmán (1) Dekáni Ernőné (2) Délmagyarország (1) Demeter László (4) Dénes Zsófia (1) Dernői Kocsis László (1) Descartes (1) De studio sapientiae (1653) (1) Egységes Párt (1) Egy igaz múzsa tragédiája (3) Életem könyve (1) Életrajzi nagymonográfia Csinszkáról (7) EMMI (4) Erdély (2) Erdély.ma (3) Erdőd (1) Erdődi kastély (1) ERDON.ro (1) Félig költő félig asszony (3) Fésülködő (2) Forráspublikáció (13) Fővárosi Lapok (1) Gálovits Anna (1) Gazdavédelem (1) George Sand (1) Gerinctelen puhányok (1) Gömbös Gyula (1) Gömbös Gyula Társaság (1) Görgei Artúr (2) Greta Reichert (1) Gróf Bethlen István (1) Gróf Bethlen Miklós (1) Gróf Széchenyi István (2) Gróf Tisza István (2) Gróf Tisza István és Ady Endre ellentéte (a szabadkőművesség és a Tisza-gyilkosság összefüggései) (1) Gróf Zrínyi Miklós (1) Gyóni Géza (1) Györgyei Szabó Magdolna (1) Gyulafehérvár (1) Gyulai Pál (3) Gyulai Pálné Szendrey Mária (3) Hadügyminisztérium (1) Hajónapló (2) Halálraszánt kivételes virág (6) Hans Christian Andersen (3) Három rózsabimbó (2) Hathályogos szemű felnőtt óvodások (1) Haza (6) Hazai Samu (1) Házsongárdi temető (1) Herczeg Ferenc (3) Hordozom azt is ami másoknak fáj (4) Horthy Miklós (1) Horvát Árpád (6) Horvát Attila (4) Horvát Ilona (2) I. Rákóczi György erdélyi fejedelem (1) I. világháború (1) Ifj. Horvát Árpád (2) II. Rákóczi György fejedelem (1) Imrédy Béla (1) Irodalmi Újság (1) Irodalomtörténetírás (13) IV. Károly (1) Janits Béla (1) Janits Béla véleménye köyveimről (1) Jókai Mór (1) Jósvádájú szélhámosok (1) Kábult holdkórosok (1) Kánya Kálmán (1) Károlyi Mihály (1) Katolikus világnézet (1) Kemal Atatürk (1) Kereszténység (2) Keresztény alapokra helyezett nő- és gyermekvédelem (1) Keresztény gondolkodású női alkotók (5) Keszthely (1) Keszthelyi római katolikus plébániatemplom (1) Két Hollós (4) Kligl Sándor (2) Kolczonay Katalin (1) Kolozsvár (1) Koncentrikus tanmenet (1) Kossuth Rádió (1) Kritikai kiadás (12) Kultúra és terror (1) Kun Béla (1) Kurzushívők (1) Léda (1) Lélek (5) Lenkey Zoltán rézkarca (1) Liberalizmus (1) Lorántffy Zsuzsanna (1) Ludendorff tábornagy (1) M5 (1) M5 Librettó (1) Magyarország újjáépítése és a kereszténység (1) Magyarságkutató Intézet (7) Magyar egyetem (1) Magyar Encyclopaedia (1) Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetés (1) Magyar Hírlap (1) Magyar Idők (1) Magyar Írószövetség (1) Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium (1) Magyar Királyság (1) Magyar Logicatska (1) Magyar Nemzet (2) Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Párt (1) Magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE) (1) Márffy Ödön (1) Megyei lapok (2) Mezőberény (1) Mikes Lajos (1) MTA Kézirattára (2) Murga (1) Nagykovácsi Gróf Tisza István Nemzeti Kör Egyesület (1) Nagy Katalin (1) Napkelet (2) Németalföld (1) Nemzeti Egység Pártja (1) Nemzeti Hadsereg (1) Nemzeti Munkaterv (1) Nemzetnevelés (1) Népiskolák felállítása (1) Népi politika (1) Népoktatás (1) Névleges keresztények (1) Női lélek (7) Önfeláldozó Szendrey Júlia (3) Önkényuralmi korszak (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) Pázmány Péter esztergomi érsek (1) Pesti Vigadó (1) Petőfi és Szendrey Júlia (2) Petőfi Sándor (9) Petőfi Zoltán (6) Petrovics Gabriella (2) Pius Rend (1) Polgárok Háza (1) Prof. Dr. Kásler Miklós (6) Prohászka Ottokár (1) Raffay Andrea (17) Raffay Andrea és Raffay Ernő (4) Raffay Ernő (6) Raffay Sándor (1) Rákóczi-ház (1) Reformkor (2) Rendszerváltozás (1) Revízió (1) Robotos Imre (1) Rodostó (1) Szabadka (1) Szana Tamás (1) SZDSZ (1) Szendrey Ignác (3) Szendrey Júlia (11) Szendrey Júlia Andersen-fordításai (4) Szendrey Júlia az életét is odaadta volna a hazájáért (9) Szendrey Júlia bronz szobra Koppenhágában (3) Szendrey Júlia Heine-kísérletei (2) Szendrey Júlia lírai életműve (10) Szendrey Júlia megítélései (10) Szendrey Júlia összes költeménye (9) Szendrey Júlia versei (10) Szendrey Júlia versművészete (10) Szendrey Mária (2) Szent István Társulat (1) Szépség és ritmus (2) Szerelem (4) Szeretet (3) Szidiropulosz Archimédesz (1) Szilágyi Erzsébet (1) Szivem véresre szétzúzott játék... (3) Szivem véresre szétzúzott játék... Csinszka összes verse elemző tanulmányokkal (6) Szocializmus (1) Szorongószívű bús magyarok (1) Szülőföld (3) Térey Mari (1) Testedzés (1) Tokaji Írótábor (1) Toldy Ferenc (1) Tömegsport (1) Tormay Cécile (3) Törökfalvi Török Berta (1) Tortoma Könyvkiadó (7) Tortoma Könyvkiadó Barót (10) Trianoni Szemle (1) Trianoni Szemle Emlékkönyv 2020 (1) Újkonzervativizmus (1) Utrecht (1) Üzenet Juliának (2) Vachott Sándorné (2) Vahot Imre (1) Vörös destrukció (1) Vörös Krisztina (2) XI. Pius pápa (1) Zrínyi Ilona (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása