A balatoni Isten-látás festője: Egry József
A Bodza fagylaltozót övező fák hűsítő árnyaiban való megpihenés, egy adag tihanyi levendulából készült kézműves fagylalt elfogyasztása után a tihanyi apátság felemelő aurájú magaslatáról lesétálva, a több százéves, nádfedeles házak és búbos kemencék szegélyezte utcák ölelésében – mintha isteni jelzés lett volna (merthogy az is volt) – egy kerítésre ragasztott szórólap kezdte hívogatni tekintetemet: „Egry József Balatonja” címmel 2017. szeptember 10-ig megtekinthetők Egry József válogatott festményei a KOGART kiállítások (8237 Tihany, Kossuth Lajos u. 10.) keretein belül. Korábban nem ismertem kellőképpen Egry festményeit és munkásságát, ezért nem volt kérdés: irány a kiállítás!
Külön említést érdemel, hogy az Egry József-kiállítást megelőzően szerencsére egy, a nagyszebeni születésű Borsos Miklósnak a legkülönbözőbb műfajokban készített munkáiból összeállított, igazán különleges tárlatot is lehetőségem nyílt megtekinteni – ha valaki meglátogatná az Egry-kiállítást, a Borsos Miklós műveiből készült válogatást sem szabad kihagynia. Én nagyon boldog vagyok, hogy láthattam ezt a kiállítást, és akárcsak Egry Józsefé, Borsos művészete is nagyon megtetszett nekem, igazán a szívemhez nőtt.
Az Egry-festményeket bemutató terembe lépve kettős érzés támadt fel bennem: egyik felem azt súgta, hogy most olyan világba léptem be, ahol még soha nem jártam, amit soha nem láttam; ugyanakkor másik felem úgy érezte, hogy valójában nagyon is jártam már itt, ebben a szférában, ami nem más, mint maga a Balaton. Minden szépségével, áldásával, máskor pedig romboló dühével: a Badacsony, a hegyoldali szőlőültetvényeket verdeső napfény, a tükörsima és a viharos Balaton csendje, meg harsogó tombolása. Ezeket jól ismerem. De Egry József festményei mindezt úgy adják vissza, hogy tudom, otthon vagyok, ugyanakkor a színek elképesztő keverésének, a témák mintegy földöntúli jelleggel történő ábrázolásának következtében mégis úgy érzem, mintha ugyanezt a világot látnám, csak éppen egy másik dimenzióból; talán a Mennyországból, de mindenképpen egy, a halandótól igen távol álló, teljesen más állapotból. Hasonló érzés ez, mint amikor Zsögödi Nagy Imre festményeit tekintem meg. Akkor is otthon vagyok, Erdély áldott, megszentelt földjén, mégis azt látom meg a festményen, ami egyébként ott van akkor is, amikor nem a tájakról készült festményeket látom magam előtt, hanem ténylegesen azon a földön járok: magát az Istent; az ő fényét, az ő igazságát és igazságosságát. Ugyanezt érzem, mikor Csontváry művei vannak előttem: például a Mostart átszelő Neretva (Narenta) emberi szavakkal elmondhatatlan színét látva, amit egyszerű emberi nyelven gyakorlatilag meg sem lehet fogalmazni, Csontváry keze mégis képes volt azt tökéletesen visszaadni.
Amit mindenképpen megállapítottam Egry József festményeinek láttán: számomra Zsögödi Nagy Imre, Egry József és Csontváry Kosztka Tivadar a három legnagyobb és legkülönlegesebb magyar festő. A másik gondolat, ami megfogalmazódott bennem ezeket a páratlan isteni csodákat megörökítő műalkotásokat megismerve és befogadva, hogy a művész – legyen az költő, zeneszerző, vagy éppen festő – valójában a jó Istent látja minden áldott alkalommal, amikor művét megformálja; ezáltal a művészet maga valójában egy Isten-közeli tevékenység, mi több, állapot: a művész meglátja az Istent a Badacsony felett (vagy akárhol) felkelő Napban, a vihar utáni szivárványban, a halászok csónakjait dobáló tarajos hullámokban, a balatoni villámlásban, a jámbor alkonyatban, a hajnali fényben felszálló párában. Mert ez mind maga az Isten; az Ő üzenete és igazsága. Így a művész maga is szó szerint Isten embere, közvetítője és tolmácsa. Úgy vélem, a művészet nem csupán arról szól, hogy a jól bevett és megszokott módokon besoroljuk az egyes alkotókat ebbe vagy abba az irányzatba; a művészet jóval több ennél, hiszen az valójában a lélek Isten-látása, melyre kizárólag azok képesek, akik belső szemükkel, lelkükkel meglátják és megérzik a Mindenható jelenlétét.
Egry József művészete véleményem szerint pontosan erről az állapotról, erről az igazságról szól. Éppen ezért nem is csodálkozom különösebben azon, hogy ez az Egry műveiről tündöklő Isten-látó állapot több versben is alakot öltött. Én a következőkben érzem leginkább Egry Isten-látásának legjobb megfogalmazását (a sorrend véletlenszerű):
Bodosi György:
Fény-Kép csináló
(In memoriam Egry József)
Se megrendelést, se elismerést,
nem hoz a postás remélt levelet.
Néha megint egy gyászjelentést:
a távoli barát is kevesebb.
Fizetési meghagyást, híreket
arról, hogy azért van akivel másképp…
Lám, ez is, az is kiállít odalent.
A sínek felől nem tapossa láb
néhanap bár az ösvényt. Ide fel
füst száll csupán az elzakatoló
gőzös nyomán, mire köhögni kell.
- Van mire fogni ezt is legalább,
mert már a gyógyszertől sem marad el.
S veres a kendő: baljóslatú jel!
Honnét kapod mégis az égi fényt:
tisztára söpörni ezt a világot.
Rendparancsoló derék késztetést
hogy mégis úgy igaz, ahogy te látod,
ahogyan azt a vásznon megcsinálod.
Hogy látható lesz a Lényeg, az Álmod,
Te tévedhetetlen Fény-Kép csináló!
Bodosi György:
Embermagasító
Csupa álom minden a vásznon,
s ettől valóságos, igaz.
Igaz a tűzben kavargó víz lávakékje,
meg a zuhatagként ömlő lázas levegőbeli sárga.
Ég, Víz, Föld, a világ egymásbametsző élei között,
táncoló színek és fények izzó forgatagában,
a háromszög közepén egy nyugodt-nyugtalan
kicsi ember áll. Ül, vagy térdel
fáradtan-fáradhatatlanul, mikor,
mikor nem a köhögés rázza s nem ágya csónakján
evez,
ezen a lélek, – testet is – vesztő ladikon,
Kháron ladikján, Léthe vizén a túlpartra,
a Halál felé vitetve, odaátra,
Bemártja ecsetjét valahányszor lehet – kell – mégis
a tálba.
Összébbszűkíti szemét, eggyéforrasztja, kiegyenlíti,
képpé békíti, művé növeli, Eggyé bűvöli folyton
a Hármat.
Így láttatja, így lássad ezentúl te is mindig
barátom, fiam, társam – barátja, fia, társa,
ki itt élsz, jársz-kelsz, gyönyörködöl,
mialatt jajt-bajt is találsz épp eleget,
de mégis: így lássad, nézzed általa, vele
a Badacsonyt, a Balaton vidékét, e drága
léleknevelő-növelő Embermagasító tájat: Hazádat!
Devecseri Gábor:
Egry
A vászon egyetlen fehér folt.
Hát ez mi? Kérdenéd. De látod:
nem fehér lap, de tó is, ég is,
ha meglátod egész világod.
Ha akad benne buktató is,
visz és utaztat. Lám, tenyér volt,
húzd szemed össze: egy virágot
ringat a víz, mit tóba dobtál
rég, rég, gyerekként, terád vár ott,
és megteszi most: ne legyen
világod, virágod, halálod
és semmi más, mi földiség volt,
de földön, tavon és hegyen
túl, most már mindig teljes égbolt.
Nagy László:
Egry ragyogása
Már nem a tó és nem a tenger
nem a világ boltozata
nem a hullám, nem a villám
betölti szemem a férfi
aki jön a végtelen vízről
csónakkal, vászonruhában
hó jelenése, vért se köhög már
nem zihál, semmi erőfeszítés
két evezője vadliba-toll
kiköt s a párában asztal várja
kenyér és hal meg bor s körülötte
mind aki rajongja olyan ívben
akár a szivárvány arca előtt
Szent a mi kenyerünk, halunk s borunk
Jó volt, még szivárványt is láttam itt
S elevez tőlünk a szent és barbár
két evezője vadliba-toll
zendül a tó és zeng a tenger
föltámad a hullám, a villám
reped a világ boltozata
megölnék egymást az elemek
alakok elvérzenének
de ő feltartja kezét, csönd lesz
patyolatot ád a sebekre
rend lesz, de marad a feszesség
a vízé, az égé, a hegyeké
homlokok tektóniája
kőművese a világosságnak
siratja az elherdált világot
s fölépíti káprázatában
Egry József válogatott festményei 2017. szeptember 10-ig még megtekinthetők Tihanyban (Kossuth Lajos utca 10.). Mindenkinek ajánlom ennek a kiállításnak a megtekintését, aki szeretné úgy látni a Balatont, ahogyan az egyébként a valóságban is létezik: az Istent meglátni benne; ahogyan ez a különleges és igazán komoly magyar festő a vásznon színekbe és fényekbe öntötte a Teremtő mindenütt való, végtelen jelenlétét.
