Ady-kultuszosok és álkeresztények figyelmébe ajánlom!!
„Áldva legyen minden ami fáj”
130 éve született Boncza Berta
„Nincsen szíve” – vallotta egykor a még gyermek Boncza Bertáról édesapja, Boncza Miklós, aki e kijelentését mindenáron be is akarta bizonyítani gyermekének. Azonban a már Csinszkaként alkotó művész verseit figyelmesen olvasva azt vehetjük észre, hogy a szív – véresen és átszúrva, kihűlve vagy éppen szeretettől és/vagy szerelemtől lángolva – költészetének rendszeresen visszatérő, egyik legjellegzetesebb szimbóluma, akárcsak az e versekben a szívet áztató vér, mi több, verseiben – főként 1930–1931-től kezdve – a szív és a vér is elsődleges szimbólumok.
A szív és a vér az élet, a lélek szimbólumai: a szív a szereteté, a szerelemé, a vér pedig az üdvözülésé, a megváltásé, s a szívhez hasonlóan a szerelemé is. Mindkettő bibliai jelentéstartalmat hordozó, az isteni, krisztusi, ezzel együtt a gyermeki, szülői szeretetet jelképező keresztény szimbólum. A szív egy befogadó jellegű, feminin jelképként a női, anyai princípiumnak a jelképe, míg a vér egy nemző, maszkulin szimbólumként a férfi, apai princípiumé. A szív – ahogyan a lángoló szív a vallásos lelkesedés, odaadás jelképe – a szerelmi lelkesedést, „rajongást” is magában hordozza.
Az egyetemes és magyar kultúra szimbólumkészletét tárgyaló szakirodalom megállapítása szerint a szív irányítója a cselekedeteknek, az óind képzetekben a lélek székhelye. Az élő szervezetnek a központja – tényleges és átvitt értelemben is. Az ősi kultúrákban az ösztönös tudás és az intellektuális működések szimbóluma. Az egyiptomi hieroglifák rendszerében a szívnek az edény – tehát egy befogadó, passzív, feminin forma – a jele. Mivel a szív az értelem és az akarat vezére, a Halottak könyvének ábrázolásain a mérleg egyik serpenyőjébe a halott szívét helyezik Ozirisz ítélőszéke előtt.
A késő középkor költészetében a szív a szerelem szimbólumaként szerepelt, reneszánsz jelképként a nyíllal átlőtt szív vált népszerűvé, alatta a következő jelmondattal: „Amor vincit omnia”, vagyis: „A szerelem mindent legyőz”.
A katolikus szimbolikát tekintve a szív jelképe a Szentléleknek, jelképezi Jézus Krisztust, Isten országát, mely a belső fejlődés révén érhető el. A vallásos lelkesedést és odaadást – mint teológiai erényt – a lángoló szív fejezi ki, mely a megszemélyesített Szeretet attribútuma. A latin kereszt alaprajzú templomok Jézus testét szimbolizálják, s bennük az oltár Jézus szívét jelképezi.
A világi gondolkodásban a szív – szemben az észelvűséggel, a fej intellektusával – az érzelmi bölcsesség, az érzelmek jelképe.
E szív több helyen „vérzik” Csinszka költeményeiben, mintha a szív, mint a női, anyai princípiumnak, ezzel együtt a lángoló szeretetnek/szerelemnek, Isten országának – s egyúttal az édesanyának – jelképe valami folytán (jelen esetben a férfinak adott áldozat, önfeláldozás folytán) sérülést szenvedett volna. Csinszka verseiben a szív az „anya” motívumaként értelmezve egyfajta áldozatként is felfogható.
Édesanyja, Török Berta ténylegesen és átvitt értelemben is az őt eláruló Boncza Miklós áldozatává vált, így Csinszka ebből következően édesanyjával (s aztán tulajdonképpen saját magával, saját szívével egyetemben) azonosította a lángoló szerelem, a krisztusi szeretet jelképét, a „szívet”, tehát e motívumsorral nem véletlenül találkozunk verseiben olyan gyakran.
„Szivem véresre szétzúzott játék, / ott maradt halva / a sinek között.” – szerepel a Dátumtalan vers megnevezésű Csinszka-versben, mely dátumtalan ugyan, mégis következtetni lehet arra, hogy ez a vers valamikor 1930–31-ben keletkezhetett, hiszen főként az ebben az időszakban született verseiben találkozhatunk a „szív” és „vér” motívumával, illetve azok összekapcsolásával.
Ha van olyan költő, akinek élete, sorsának alakulása, mindebből fakadó lelki sérülései életművén is lekövethetők, akkor Boncza Berta mindenképpen az. Költészetének mélylélektani szempontból történő áttekintése gyakorlatilag cáfolata annak a jungi feltevésnek, mely szerint egy költő életének eseményei lényegtelenek volnának egy költői életmű, illetve egy adott vers vizsgálatának szempontjából. Lehet, hogy bizonyos szerzők teljes költői életművének egyes verseit, illetve egy adott költő teljes munkásságát a költő élettörténetének, pszichológiai-pszichiátriai problémái átfogó ismeretének figyelembevétele nélkül is érdemes vizsgálni, hiszen azok semmilyen formában nem befolyásolták a költői műalkotások létrejöttét, jellegét. Azonban azt semmiképpen nem szabad megkérdőjeleznünk, hogy szép számmal vannak költők, akiknek versei szerzőjük életeseményeinek és az ezekből következő lélektani sérüléseknek, problémáknak a lenyomataiként foghatók fel.
A keresztény jelképrendszer tükrében szemlélve Csinszka versei a keresztény-bibliai szimbolikával vannak tele, a szerző életéből mindig is hiányzó és fájón vágyott értékek, mintegy a szerető család, a szerető édesapa és édesanya, a szerető gyermek hiányának visszatükröződéseként, s mindebből az derül ki, hogy ezen értékek helyett többnyire méltatlan gazemberek vették őt körül – olyanok, akiknek nem volt szívük.
E választott sors jelenik meg a II. Énekek éneke című Boncza Berta-vers soraiban is:
„Színeim szórom – vakok elébe – / hangom, – ezer titku – rejtett tudását / Sírva – nevetem süketek fülébe – / nektek, – neked sok senki nyomorult, – / Választott sorsom súlyos büntetése – / És megszaggatom csipke köntösöm / és rongyokba csavarom majd a testem / verjen véresre bitangok korbácsa – / én megáldom a követ mire estem, / mert áldva legyen minden ami fáj / és szent legyen a megrepedt pohár – / Ha elhagyott az erő drága kincse.”
Bibliai jelképrendszert felvonultató versei tükrözik a mindössze negyven évet élt Boncza Berta tragédiáját.
Az írás eredetileg Csinszka születésének 127. évfordulója alkalmából „Áldva legyen minden ami fáj” – 127 éve született Boncza Berta címmel jelent meg a Magyar Nemzet Online-on, 2021.06.07-én, valamint A szív és a vér szimbólumok: „Áldva legyen minden ami fáj” – 127 éve született Boncza Berta címmel a Magyar Nemzet 2021. június 7-i számában (LXXXIV. évfolyam, 129. szám, 17. oldal).
